Nyírgyulaji Tanodások Liechtensteinben

Liechtenstein uralkodója már évek óta működtet egy jótékonysági programot, melynek eredményeként finanszírozza az ottani Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös programját, amelynek keretében három hétig nyaralhattak rászoruló gyerekek. A liechtensteini Vöröskereszt és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közös programja lehetővé teszi, hogy rászoruló gyermekek három hétig üdülhessenek Liechtensteinben. Nagy öröm számunkra, hogy idén Egyesületünknek is lehetősége nyílt 3 gyerek ajánlására a táborozáshoz. Ennek köszönhetően Nyírgyulajból a Szafi Tanodások is részt vehetnek ezen a fantasztikus programon.A települést 3 gyermek és egy kísérő Lálóczki Anita képviseli.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai több alakalommal tartottak felkészítést a szülőknek, gyerekeknek és kísérőiknek. A kis csapat 2017 02.06. indult és 2017 02.24. érkeznek haza.
A három hét alatt a tanulást sem hanyagolják el, de a vendéglátók és a kísérők jóvoltából minden napra jut valamilyen program is: túrázás, fürdőzés, múzeumlátogatás és találkozhatnak a liechtensteini hercegnővel is. A közel három hét alatt csodálatos tájakat láthatnak és reményeink szerint, sok élménnyel és ajándékkal gazdagodnak!