Beindult a nemzetközi élet Nyírgyulajon

 A “B.U.G.I ” (Bulizz! Utazz! Gyűjts élményt! Ismerkedj!) Önkéntes Nemzetközi Ifjúsági program Nyírgyulajban című  ifjúsági csere az  ERASMUS +  program keretén belül került megvalósításra 2016. nyarán a településen. A projekt keretében egy két szervezet között megvalósuló ifjúsági csereprogramot  valósítottunk meg Nyírgyulaj településen. A programban főpályázóként a Szabolcsi Fiatalok a Vidékért Egyesület Magyarországról, valamint partnerként az Asociatia Tineretului Protectiei Mediului Si Culturii-Somesul nevű szervezet vett részt  Romániából. Az ifjúsági csereprogram 11 napos volt , s a főpályázó egyesület székhelyéül szolgáló településen Nyírgyulajon valósult meg. A cserén mindkét szervezettől 20-20 fő fiatal vesz részt. Ezen felül a csoportvezetők és a kísérők, összesen 46 fő.A projekt a mai társadalom releváns kérdéseivel foglalkozott: aktív állampolgárság, fiatalok munkanélkülisége, vállalkozó kedvének ösztönzése, kreativitás és kultúra. A csere témája több területre fókuszált, melyek egyfelől aktuálisak, másfelől pedig a fiatalok érdeklődési köréhez és igényeihez, szükségleteihez illeszkedtek. A program megvalósítása folyamán szó volt az Európai Unióról, a munkaerő-piac működéséről, a nonprofit szektorról, de fejlesztettük a fiatalok társadalmi felelősségvállalását, kreativitását is.


A program lehetőséget adott a résztvevőknek/önkénteseknek, hogy lelkileg feltöltődjenek és hogy konkrét, munkájuk során hasznosítható válaszokat kapjanak a gyakorlatban felmerülő kérdéseikre, problémáikra, ugyanakkor helyet kapott a tapasztalatcsere, az ismerkedés, de a kikapcsolódás és a szórakozás is.
A program eredményeként a résztvevő orrszág fiataljai azóta is tartják a kapcsolatot és tervezik a jövőben is az együttműködést.

 

Az alábbi videóval szeretnénk bemutatni a tábor életét a kedves látogatóink számára.

 

Gondolatok az önkéntességről: