Felhívás

Elfeledett szakmák, népi mesterségek visszatanulása tanfolyamon való részvételre

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektjének keretein belül Elfeledett szakmák, népi mesterségek visszatanulása tanfolyamot indít Nyírgyulaj és Nyírmihálydi településeken.

A 12 hónapon keresztül, havonta egy alkalommal 4 óra időtartamban megvalósuló tanfolyam célja: megismertetni a résztvevőket a kosárfonás, a bőrművesség, a népi ékszerkészítés-gyöngyfűzés, a textil-szövés mesterségekkel, ahol elsajátíthatják a hagyományokra épülő, de a jelen kor elvárásaihoz is igazodó tárgyak elkészítésének módját. A tanfolyam elvégzésével képessé válhatnak a résztvevők különböző kosarak, bőr ajándéktárgyak, gyöngyből készült népi ékszerek, illetve szövéssel készült tárgyak tervezésére és kivitelezésére egyaránt.

További cél a résztvevőket a közösségépítés fogalmán, szerepén át eljuttatni a közösségépítő módszerekig.

A foglalkozások témái:

a Nemzeti Művelődési Intézet és a megyei igazgatóság munkájának bemutatása
a közösségépítés fogalma, szerepe, célja a helyi közösségekben
közösségépítő módszerek: interjú, közösségi beszélgetés és felmérés, tankatalógus
a népművészet szerepe a magyar nemzeti kultúrában
bőrművesség, textil-szövés, népi ékszerkészítés-gyöngyfűzés és kosárfonás szakmákkal kapcsolatos ismertető, a mesterségekhez használt anyagok megismerése, tervezés és kivitelezés
a népi mesterségekből való megélhetés lehetőségei (mai kornak, igényeknek, lakáskultúrának, funkciónak való megfeleltetés).
Olyan fiatal felnőttek, aktív dolgozók, valamint hátrányos helyzetű felnőttek jelentkezését várjuk, akik betöltötték 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt.

A foglakozások helyszínei:

Civil Oktató és Szolgáltató Központ – 4311 Nyírgyulaj, Mártírok útja 68.
Közösségi Ház – 4363 Nyírmihálydi, Akácfa u. 2.
A tanfolyam tervezett első alkalma: 2019. március 29.

 A tanfolyamról és a jelentkezés módjáról bővebb felvilágosítás kérhető:

Nádasiné Barta Ibolya, módszertani referens, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: +3620/283-1389.

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb 2019. március 18-ig jelezze módszertani referens munkatársunk számára. A tanfolyamon való részvétel térítésmentes, a vidéki résztvevőknek útiköltség térítést biztosítunk.